Oldalak

Translate

2019. december 13., péntek

Rendezvény díszítés

A rendezvények díszítése, szervezése, kiszolgálása mindig nagy-nagy fáradtsággal, odaadással történik.
Azért hogy minden megfelelő legyen, a rendezvény díszítés egyik nagyon fontos eleme az asztalok díszítése.

Leginkább a tányéron vagy mellette, egy megfelelően hajtogatott szalvéta kihelyezése.
Én most a rendezvény díszítés eme elemének, a szalvéta hajtogatásának a módszereit szeretném tovább adni, hogy akár egy komoly nagy rendezvényen, de akár egy kis családi összejövetelen mindenki segítségére lehessen.


Válasszunk az alkalomnak és az étkészletnek megfelelő szalvétákat és kápráztassuk el a vendégeket egy gyönyörűen terített asztallal.

A rendezvény díszítés első szalvétája a Félhold:




Anyagszükséglet: virágmintás és sárga színű szalvéták
kétoldalas ragasztószalag
Elkészítés:
Fektessük magunk elé a szétterített szalvétát, majd 2-3 cm-es hajtásokkal hajtogassuk össze harmonikaszerűen 1-2 ábra.
A másik szalvétát is ugyanúgy hajtogassuk össze.
Tegyük egymásra a két összehajtogatott szalvétát.
Ezután tegyük őket egy pohárba, majd húzzuk szét úgy, hogy félhold alakot adjanak 3 ábra.
A szalvétákat az illesztésnél ragasszuk össze kétoldalas ragasztószalaggal.





A rendezvény díszítés második szalvétája a Süveg:




Anyagszükséglet: zöld textilhatású szalvéta
virágmintás szalvéta
Elkészítés:
Fektessük magunk elé a szalvétákat és hajtsuk őket félbe alulról felfelé 1a-1b ábra.
Ezután még egyszer hajtsuk őket félbe most balról jobbra 2a-2b ábra.


Tegyük egymásba a két összehajtogatott szalvétát úgy, hogy a csúcsok között kb. 2 cm-es távolság legyen.
Ezután hajtsuk fel mindkét szalvéta alsó sarkát a szaggatott vonal mentén 3ábra.
Az oldalsó sarkokat hajtsuk hátra, és csúsztassuk őket egymásba 4-5 ábra.






A rendezvény díszítés harmadik szalvétája az Asztali csúcs:




Anyagszükséglet: sárga színű szalvéta
Elkészítés:
Fektessük magunk elé a szalvétát a visszájára fordítva és hajtsuk félbe 1 ábra.
A bal felső sarkot hajtsuk a két szalvéta réteg közé a középvonalig 2 ábra.


Végezzük el ezt a hajtást a jobb oldalon is 3 ábra.
Hajtsuk félbe a háromszöget úgy, hogy a négy kis csúcs egymásra kerüljön 3-4 ábra.
Majd állítsuk fel a szalvétát a csúcsánál fogva.





A rendezvény díszítés negyedik szalvétája a Pálmalevél:




Anyagszükséglet: virágmintás szalvéta
kétoldalas ragasztószalag
Elkészítés:
A visszájára fordítva fektessük magunk elé a szalvétát úgy, hogy az egyik sarka felénk mutasson, majd hajtsuk félbe 1 ábra.
Hajtogassuk össze 2 cm-es hajtásokkal harmonikaszerűen 2-3 ábra.
Az így elkészített szalvétát hajtsuk félbe.
A külső csúcsokból indulva húzzuk szét a szalvétát úgy, hogy a két szárny találkozzon egymással 4 ábra.
Kétoldalas ragasztó szalaggal rögzítsük őket egymáshoz.




A rendezvény díszítés ötödik szalvétája a Liliom:




Anyagszükséglet: sárga textilszalvéta
Elkészítés:
Fektessük magunk elé a textilszalvétát úgy, hogy az egyik csúcsa felénk mutasson, majd hajtsuk félbe 1 ábra.
A bal oldali sarkát hajtsuk fel a középvonalhoz, majd tegyük ugyanezt a jobb oldali sarokkal is 2 ábra.


A két felső szabadon álló sarkot hajtsuk le a vízszintes középvonal mentén 3 ábra.
A felső háromszöget hajtsuk a középvonalhoz, majd ezután még kétszer hajtsuk be, hogy az egész szalvétából egy háromszöget kapjunk.
Az oldalsó sarkokat hajtsuk hátra, és csúsztassuk őket egymásba 4 ábra.
Végül az elöl lévő háromszögek csúcsait hajtsuk le, és csúsztassuk bele az alsó perembe.





A rendezvény díszítés a készítőnek is örömet okoz.